Hát, nem is tudom, mit mondjak... Egyszerűen érthetetlenül állok a történtek előtt. Képtelen vagyok felfogni és megérteni.
2012.07.13. péntek
Reggel erős hasfájással ébredtem, pedig előzőleg semmi bajom sem volt. Összekészültem, elmentem dolgozni, gondolva, hogy valami rosszat ehettem. Alig fél óra múlva, hogy beértem, teljesen lesápadtam, kivert a veríték és minden erőm elszállt. Egyre jobban fájt a hasam, de ez a fájdalom semmihez sem volt hasonlítható. A munkatársaim összepakoltak és irány a doki. Mondtam, hogy eszembe sincs orvoshoz menni, majd elmúlik. Egy hasfájással az ember nem rohan a rendelőbe. Addig erősködtek, hogy beláttam, nincs más választásom.
A háziorvosom nem rendelt, de találtunk valakit, aki megvizsgált nagy nehezen. Ugyanis ekkor már nagyon szenvedtem. Szerinte vesekő. Kaptam beutalót sürgős hasi UH-ra, meg laborba. Persze, miért is lenne aznap UH. Irány Miskolc. Kész kalamajka volt az is, mert arról senki sem világosított fel, hogy már máshova tartozunk, így csak dél körül értünk célba. Azonnal hoztak egy tolókocsit, mert már járni sem bírtam. Aztán ott hagytak.
Rólam már szakadt a víz, kegyetlen fájdalmaim voltam és már alig voltam eszméletemnél. Kértem a szüleimet, hogy tudakozzák meg, hogy mikor kerülök sorra, mert nem bírom tovább. Azt mondták a felvételen, hogy még hatan vannak előttem. Akkor elordítottam magam, hogy vagy vigyenek be azonnal vagy szállítsanak valahova, mert nem bírom tovább. Így kerültem be egy orvoshoz, aki először inkább háborgott, minthogy engem megvizsgáljon. Aztán én is hangot adtam a dolognak, hogy inkább a munkáját végezze a kiselőadása helyett és ekkor már feltűnt neki, hogy a helyzet nem annyira poénos. Azonnal infúzióra kötöttek és mentővel rohanás a nőgyógyászatra, hiszen említettem, hogy van esélye a terhességnek.
Amikor meglátták az UH-mat, lehűlt mindenki. Tele van folyadékkal és valószínűleg vérrel is. Három nagyobb tekintélyű dokit hívtak még be megnézni. Azonnal rohanás a műtőbe, mert ez valószínűleg méhen kívüli terhesség. De már tényleg nem voltam magamnál ekkor.
A műtét után nagyon rossz volt, de folyamatos ellenőrzés alatt tartottak. A bal petevezetékbe ágyazódott be, de szerencsére (vagy sem) meg tudták menteni a petevezetéket. Másnap fel kellett volna állnom, de elvesztettem az eszméletemet és se kép, se hang nem volt. Csak este sikerült lábra állnom. Akkor vittek át a pihenőből a kórterembe. Vérátömlesztést is akartak adni, de nem egyeztem bele. Alacsony a hemoglobinom, ezért nagy az esélye a szédülésnek és az ájulásnak. De szerencsére nem volt ilyen gond utána. Kaptam vérszaporítót, amit most is kell szednem.
5 napot voltam kórházban, az utolsó nap kivették a varratokat, a belsők csak 6 hónap múlva fognak felszívódni. 2 hét múlva lesz meg a szövettan eredménye és 4 hét múlva lesz kontroll, ahol eldől, hogy mikor mehetek dolgozni. Ha még lesz hova...
Szóval, egyszerűen fel sem foghatom, hogy miért kellett ennek bekövetkeznie. Itt a nyár, nem is akartam görcsösen ezt a terhességet, mert gondoltam nekem ez nem fog egyik napról a másikra bekövetkezni. Szedtem a vitaminokat, tudatosan táplálkoztam, vigyáztam magamra, ha esetleg mégis jönne. Erre puff!
Feldolgozni azt, hogy igen, teherbe estem, aztán azt, hogy az első méhen kívüli és hogy egy hajszálon múlt az életem, de még azt is, hogy megint hetekig otthon... Szóval, nagyon el vagyok keseredve, hogy miért kellett így alakulnia. A legszomorúbb az egészben, hogy hívő ember révén a hitemet is elvesztettem abban, hogy Isten jóságos és szeret.
Ahogy olvasgatok a neten, nem túl bíztató, hogy a következő terhesség jobban alakul. Persze van rá példa, de ha ennyi odafigyelés mellett nem tudott levándorolni a méhbe, akkor valami prücök van. Még egy ilyen helyzetet aligha tudnék elviselni. Nagyon nehéz most ezt feldolgozni, megélni, felfogni és talán jobb, ha nem is gondolok többet a gyerekvállalásra. Nagyon üresnek érzem az életem, mert semmi nem motívál már. Legszívesebben elmennék a csudába...
Utolsó kommentek